Szociológiai árulás.
Rudas Éva — Új Egyenlőség Szociológiai árulás, Morvai Krisztina: árulás lenne a Fideszben folytatni Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban Mint azt Fábri György, a Credo evangélikus folyóirat szerkesztőbizottságának tagja kiemelte, a Magyarországi Luther Szövetség konferenciájának előadásait tartalmazó, Szociológiai árulás kerítve című kötet "pillanatképet nyújt" arról, hogyan áll jelenleg az egyházi közelmúltat feldolgozó történészi kutatás. A témát egyfajta érzékenység jellemzi, mert sokan személyesen érintettek az ügyben - hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy akik megszenvedték az elmúlt pártállami rendszert, azok a rendszerváltás után szembesültek teljes bizonyossággal azzal, hogy létezett egy működő ügynökhálózat. Bereczkei Tamás: Evolúciós magyarázatok a mai pszichológiában Kitért arra, hogy katolikus és református szemszögből is megvilágították ezt a problémát a kötetben, utóbbiak beszámoltak munkájuk nehézségeiről is. Fábri Szociológiai árulás hangsúlyozta: az ügynökkérdés mint "árulás" egyházi közösségi ügy, mert szociológiai árulás mit mentegetőzni" akkor, amikor egyes közösségeket elárultak a hálózati személyek.
Karácsony Szociológiai árulás Schelsky és az értelmiségi uralom A kutatóként, tanárként, tudományszervezőként, politikai publicistaként jelentős hírnevet szerzett Helmut Schelskynek tudományos és a már korábban lezárult tudománypolitikusi pályája végén azzal kellett szembe nézni, hogy fizikai halála előtt társadalmilag halottá nyilvánították. Miként Horst Baier fogalmazott nekrológjában: "jelképes erejű, hogy nem csupán az akadémiai szociológiai árulás kívülre, hanem a német nyelvterület határára űzték" az utolsó éveit Burgenlandban töltő Schelskyt.
Miért ez a már-már érthetetlen elutasítás a háború utáni német szociológia egyik legjelentősebb alakjával szemben? E kérdés akkor is választ kíván, ha tudjuk, az elutasítás nem volt teljes körű, sőt igencsak nagyhatású gondolkodók - pl.
Krawietz, Lübbe, Luhmann - s mellettük a Schelsky-emlékkötetekben Kaulbach-Krawietz, ; Pohlmann, ; Weinberg-Krawietz, ; Baier, publikáló fiatal társadalomkutatók a Schelsky-ellenes értelmiségi közvéleménnyel szemben fenntartották és hangsúlyozottan kifejezték a tudományos értékelés igényét, azaz a tudományos kritikára és nem pedig a politikai-morális megsemmisítésre való törekvést.
– mondta Gabes – magyarázta Gy. Bence · Berkovits György · Könyv · Moly
Schelsky ugyanis a társadalomkritikai elkötelezettségű filozófusokkal, szociológusokkal vívott alapjában szociológiai árulás relevanciájú viták eredményeként vált az értelmiségi diskurzusban "nem kívánatos személyiséggé". E kiűzetést nem teszi elfogadhatóvá, hogy maga Schelsky egyáltalán nem vágyott elismerésre ebben a közegben. És ezzel máris a szociológia egyik folyamatosan jelenlévő és központi problematikájába ütköztünk: szaktudományos kutatás-e a szociológia, aminek megítélése kizárólagosan szociológiai árulás tudományos közösségre tartozik avagy kitüntetten politikai relevanciájú, az "emancipációt" szolgáló társadalomkritikai látásmód, s mint ilyennek az alapvető értékelési színtere inkább a különböző indíttatású ám a társadalom egészére vonatozó nézeteket fókuszáló értelmiségi közvélemény?
Noha e kérdésre adott válasz szociológiai összefüggése sem elhanyagolható, s ennyiben a szociológiai önreflexivitás része, azaz a válasz értelmezési horizontját körülírja a politika és a tudomány konkrét viszonyrendszere, a társadalom tagoltságának az formája, melyben a szociológus tevékenykedik; azonban egyúttal túlmutat a szociológiai önreflexión, mert nem mentes személyes meggyőződésektől.
Schelsky esetében e dilemmára "kevert" választ találunk. Ugyan folytonosan demonstrálta a tudomány autonómiáját - ezt mutatja az is, hogy amikor a szociológia átpolitizálódását tapasztalta, akkor önmagát "antiszociológusként" meghatározva átpártolt a jogtudományokhoz - azonban a baloldali társadalomelmélettel folytatott elméleti és publicisztikai vitájában nem tartózkodott a politikai értékelésektől sem.
Noha a szociológia problémavilágának vizsgálatát a hatvanas-hetvenes évek kordiagnózisává tágító Schelsky határozottan szemben állt a polgári világ uralma alóli emancipációt szorgalmazó társadalomkritikusok nézeteivel, sőt e transzcendáló törekvésekkel szemben megvédendőnek tartotta a köztársaságot, de a vitapozíció mögött kirajzolódott egy - bármennyire is meglepő - a legfőbb vitapartner, a Frankfurti Iskola gondolatvilágával rokonítható elkötelezettség, mégpedig az, hogy a tudományos álláspontok elemzésébe Schelsky is bevonandónak tartotta az eszmék társadalmi-politikai következményeinek vizsgálatát.
Szociológiai árulás ez magyarázza, hogy élete utolsó évtizedében publikált munkáiban kevésbé foglalkozott a "frankfurti" eszmék immanens-tartalmi elemzésével, kritikáinak tárgya inkább a filozófiai-szociológiai gondolatok tudományon kívüli hatása volt.
Az alábbi oldalakon Schelsky munkásságának két egymáshoz erőteljesen kapcsolódó témakörét tárgyalom: miben áll a szociológia feladatköre, és a szociológia "kulcstudománnyá" válása miként függ össze az értelmiségi uralommal? Ezt megelőzően azonban szükségesnek látom pályafutásának rövid bemutatását, nemcsak azon okból, mert egy olyan gondolkodóról van szó, aki a hazai szociológia számára eddig szinte ismeretlen maradt, hanem mert így jelezhetem azokat a nem elméleti tényezőket is, melyek nem csekély mértékben hozzájárultak a fenntiekben már említett Schelsky-ellenességhez.
Egy provokatív életpálya Schelsky Chemnitzben született ben, a königsbergi és lipcsei egyetemeken tanult történelmet, pedagógiát, filozófiát és szociológiát, tanárai Hans Freyer és Arnold Gehlen voltak. E két egyetemen tanított filozófiát, majd ban Gehlennél habilitált egy Thomas Hobbes-ról szóló munkával, melyben nemcsak a korabeli német Hobbes-értelmezésekkel elsősorban Carl Szociológiai árulás vitázott, hanem megfogalmazta saját politikai-filozófiai antropológiájának alapvonásait is.
Közben től másfél évig Budapesten tartózkodott mint Freyer asszisztense, aki ekkoriban a budapesti német kulturális intézet vezetője volt. Szociológus professzorként a hamburgi és a münsteri egyetemen töltött be meghatározó pozíciót.
Rövid a felsőoktatási reformokkal összefüggő bielefeldi kitérő után ban tért vissza Münsterbe, ahonnét ban vonult nyugdíjba.
Fontosabb kutatási témái: család- és ifjúságszociológia elsősorban a háború utáni helyzet elemzéseüzem- és iparszociológia a technikai civilizáció problémáival összekapcsolvatudomány- és oktatásszociológia, értelmiségkutatás, funkcionárius kutatás.
A felsorolt témakörökben nemcsak elméleti munkák, hanem empirikus kutatások sokasága is említést kíván Krawietz: A kutató, egyetemi oktató tevékenység mellett politikai publicistaként, tudományszervezőként és oktatáspolitikusként is fontos szerepet töltött be. Schelsky életrajzi vonatkozásban többszörösen is problematikus gondolkodóként jelent meg a szociológiai árulás tudományos nyilvánosságban.
Egyfelől tudományos pályájának korai, a nemzetiszocializmus alatti szakasza miatt folyamatosan tapasztalta a gyanakvást. A terhet elsősorban nem az egyetlen még egyetemistaként publikált "népi-szocialista" írása "Sozialistische Lebenshaltung" miatt kellett viselnie - noha ban vezető szociáldemokrata politikusok ezt a szemére vetették - nem is a katonai illetve a politikai-kulturális adminisztrációban Budapesten eltöltött szolgálat gyakorlat a látóterek számára jelentette, hanem az, hogy intellektuálisan a "lipcsei iskolából" származott.
Ugyanis Schelsky - barátjával, a logika területén jelentőset alkotó Gotthard Güntherrel együtt Schelsky-Günther, - Freyer és Gehlen tanítványként a háború utáni évtizedekben is a "lipcsei iskolát" reprezentálta Üner, Hogy ez inkább hátránnyal járt, arról Schelsky visszaemlékezésében olvashatunk, csak egyetlen mozzanatra utalva: a hatvanas évek elején Plessner azzal az indoklással futtatta zátonyra Schelsky interdiszciplináris kutatási tervét - mely tervet a hatvanas évek végén a bielefeldi egyetem alapításakor sikerült csak Schelskynek megvalósítani - hogy a német tudomány számára egy ilyen fontos fejlődés tekintetében nem lehet bizalmat szavazni egy "Gehlen-tanítványnak", a "lipcsei iskola" képviselőjének, s ez - Schelsky szerint - ki nem mondva azt jelentette, hogy egy egykori nácinak.
Ezzel máris a második problematikus epizódhoz érkeztünk: Schelsky ben publikált visszaemlékezéséhez, mely főképp a háborút követő időszak bemutatásával érintett érzékeny pontokat.
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz A szociológiai és a vallásszociológiai gondolkodásról II. Mi az, hogy szociológia?
E könyv oldalain részletesen és kritikától egyáltalán nem mentesen olvashatunk, hogy kövessem az szociológiai árulás már felidézett fonalat, Helmuth Plessnerről, ami természetesen Plessner tisztelőinek tetszését egyáltalán nem nyerte el. A kritika nem Plessner tudományos kvalitására és teljesítményére vonatkozott, hanem tudományszervezői, tudománypolitikai - az oktatás és a kutatás területén hatalmi funkciókat egyébként igencsak halmozó - szereplésére.
Schelsky azt vizsgálta, hogy a jelentős befolyással rendelkező Plessner viselkedése a tudományos közösségben milyen mintát közvetített?
Szociológiai árulás. Belföld: Szociológusi babérokra tört a grillcsirkés piacozó - miskolcfutar.hu
A megvont egyenleg egyáltalán nem volt hízelgő Plessnerre nézve, ám igazán provokatív ebben a személyes beszámolóban az volt, hogy éppen Freyerrel szembeállítva marasztalta el Plessnert mint antidemokratikus magatartású tudóst. Azért volt ez a megállapítás különösképp provokatív, mert ismert, hogy Plessner svájci emigrációval tiltakozott a nemzetiszocializmus diktatúrájával szemben, miközben Freyer elfogadta a náci rezsimtől a tudományos-kulturális reprezentáns szerepét, budapesti tartózkodása is ennek jegyében telt el.
Schelsky nem vitatta ezt a különbséget, de emellett azt is fontos kérdésnek tartotta, hogy szociológiai árulás tudomány intézményeinek világán belül miképp viselkedett e két szociológus? És ebből szempontból Freyerre mint a tanítványok önállóságát elismerőre, intellektuális autonómiájuk segítőjére emlékezett - talán e minta követéséből is fakadt, hogy Schelskynek sem volt elméletét követő tanítványa - míg Szociológiai árulás a tudományos közösségen belül mások önálló döntéshozó képességét nem mindig hajlott elfogadni.
látás, hallás
Legalábbis ezt mutatja például, hogy amikor az ötvenes évek végén a német szociológiai társaság elnökségébe a választási eredmények alapján "frankfurti" nem került be, akkor Plessner, mint elnök, ennek ellenére önkényesen meghívta az elnökségbe Adornót, mondván, lehetetlen állapot, hogy nem képviseli senki a Frankfurti Iskolát a német szociológiai társaság elnökségében. Akkor és ott senki sem mert tiltakozni az antidemokratikus eljárás ellen, maga Schelsky is csak később mondott le elnökségi tagságáról Schelsky, A különbözőségeket erőteljesen kontrasztolva megállapítható, hogy amíg Plessner az antidemokratikus politika szociológiai árulás a tudomány autonómiájának értékteliségét demonstrálta a közreműködés megtagadásával, azaz emigrációjával, ám zöldség gyümölcs a látás javítása érdekében demokratikus videó látásjavító elfogadó életben már nem tartózkodott e szabályok megszegésétől a tudományon belül; addig a tudomány szférájának politikai instrumentalizálását elfogadó Freyer a tudomány belvilágában az egyenrangúság elvét érvényesítette.
E különbözőség mögött azonban hasonlóság rejtőzik, s ennyiben Schelsky értelmezése feltétlenül kiegészítésre szorul. Ugyanis mindkét említett szociológus egyaránt feltételezte, hogy a tudományon belüli világ normái elválaszthatók a tudomány - környezet viszony konkrét mibenlététől. A visszaemlékező Schelsky a személyes benyomások rögzítése mellett arra is talált alkalmat, hogy tudományos elemző módján típust alkotva összegezze tapasztalatait.
Szociológiai árulás, Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit
Felvetette, hogy gyakorta "szellemi ikrek" kibékíthetetlen viszályába ütközünk. Szellemi ikreknek nevezve azon gondolkodókat, akik elméleti alapállásukban, a világhoz való intellektuális viszonyukban nagyon hasonlatos álláspontot képviselnek, ám másodlagos - pl. Schelsky szerint ilyen volt például Max Weber és Max Scheler, vagy az utóbbi két tanítványának: Gehlennek és Plessnernek viszonya, illetőleg Heidegger és Jaspers kapcsolata. Schelsky pályafutásának kezdeti és záró időszakából felidézett momentumok után érdemes pillantást vetni a hatvanas években befolyásos oktatáspolitikusként szereplő Schelskyre is.
A hatvanas évek közepén kezdetét vette NSZK-ban egy széles körű felsőoktatási reformfolyamat.
A Szövetségi Köztársaságnak ugyanis, hasonlóképp a többi nyugat-európai országhoz, két fontos problémával kellett szembenézni, egyfelől azzal, hogy a társadalmi munkamegosztás szociológiai árulás differenciálódását miként kövesse a felsőoktatás specializálódása, másfelől pedig az elitoktatást végképp lehetetlenné tette a főiskolai-egyetemi hallgatók számának robbanásszerű növekedése.
A tömegoktatás újféle intézményi szervezetet kívánt. A hatvanas évek elején az NSZK-ban ezt a régi egyetemek kibővítésével, átszervezésével még megvalósíthatónak gondolták, ám néhány évvel később már az az elképzelés nyert teret, mely új felsőoktatási intézmények alapítását állította középpontba Ellwein, Néhány a reform által érintett egyetem: Dortmund, Bielefeld, Düsseldorf, Münster.
Schelskyt A feladatok sokasága szinte lehetetlenné tette a tudományos kutatás folytatását, ám kárpótolta Schelskyt, hogy egy régóta vágyott ötlete a német felsőoktatás reformjában megvalósíthatónak tűnt. És ez nem volt más mint, amit Plessner félévtizeddel korábban meghiúsított, azaz egy interdiszciplináris kutatóközpont létrehozása. A kutatóintézet a bielefeldi egyetemen alakult meg, mely egyetemet egyébként Schelsky az oktatáspolitikai elvei szerinti "mintaegyetemnek" szánta.
Schelsky egyetempolitikai elképzelései egy régi, sokak szerint már elavult gondolatba akartak újra életet lehelni, s ez a "kutatás és tanítás" egységét megfogalmazó humboldti eszmény volt. Miként Hermann Lübbe a reformra visszaemlékezve fogalmazott: Schelsky ekkori radikális újító elképzelései mögött radikálisan konzervatív koncepció állt.
Schelsky szociológusként és egyetemi oktatói tapasztalata alapján is tisztában volt azzal, hogy noha az egyetemek "általában vetten" támogatják a reformot, azonban az oktatási intézmények konkrét megújítása csak "kívülről" szociológiai árulás meg, és ez az állami alapító feladata.
Az egyetemek önigazgatása, mivel a már létező szerkezethez és a professzorok adott közösségéhez kapcsolódott, nem volt érdekelt a nagyobb változtatásokban.
A felsőoktatás reformja tehát az egyetemekkel, azaz a német tudomány professzor társadalmával való összeütközés lehetőségét magában hordozta, s ez nem is váratott sokáig. Az oktatási-tudományos szféra elitje ahol tudott ellenszegült, hol az egyetemi lokálpatriotizmusból fakadó féltékenység miatt, hol pedig a financiális forrásokért való küzdelem állította szembe a "régi" és "új" egyetemeket.
Morvai Krisztina: árulás lenne a Fideszben folytatni
Schelsky tehát nem az egyetemek önigazgatásában csalódott, mert elsősorban nem is tőlük várta a támogatást. Inkább az állami adminisztráció bátortalansága miatt vesztette el reményét. Többet várt tőlük.
Feltételezte, amennyiben megbízták a felsőoktatási reform szakmai irányításával, akkor szilárdan támogatják is ez irányú tevékenységét. Schelsky többek között a háború utáni évtizedek szisztematikus kutatását szorgalmazta, és a kutatások támogatása révén az állami adminisztrációtól a Német Szövetségi Köztársaság negyedszázados története melletti nyomatékos kiállást várta, mégpedig azokkal a törekvésekkel szemben, melyek ezt a történetet és ezzel a köztársaságot delegitimálni akarták.
